Ültem a nappaliban a kisebbik kanapén, szemben, a falon lévő könyvespolcon “megszólított” egy könyv, amiről nem is tudtam, hogy megvan nekem. Levettem, megforgattam, kinyitottam. Éreztem rajta, hogy sokáig, évekig lakott egy dobozban a garázsban. A dohos illata azért hamar elmúlt. Belekezdtem és magával ragadott.
Azt gondolná az ember, illetve gondoltam én, hogy Olaszországról úgy írni nem lehet, hogy egy idő után a könyv ne kezdene el hasonlítani a millió már megjelent könyvhöz: pizzával, pasta-val, felkapott és ismert éttermekkel, helyekkel.
Az Al Dente olyan könyv, amiben a szerző családfájának olasz szálai, az ezekhez lazán kapcsolódó történelmi betétek harmonikus formában elegyednek a városok, vidékek sajátosságaival: lírai tájképek, szinte illatos étterem, étel és piac pillanatok, valamint különleges receptek támogatják egymást és állnak össze egy örömmel forgatható kalauzzá.
Ami pedig a legjobb: felkelti a főzés iránti vágyat, ingerenciát ad egy adott olasz helyre elutazni és adott esetben még utána is olvasni bővebben az említett városnak, falunak bárhol legyen is az olasz csizma területén Torinótól Comacchio-ig, Toszkánán és Nápolyon át az Amalfi vidékig és a szigetekig. Engem kifejezetten Szardínia és Szicília csigázott föl a vonatkozó részek alapján és nem csak a pisztáciás tészta vagy a szamárragu miatt, amiket arrafelé esznek.
Szemelvények, amik miatt biztosan érdemes ezt a könyvet még az elfeledettség és az évek távlatából is megszerezni és kinyitni:
- A gomba és a szarvasgomba kulcsszerepe Piemontban és Liguriában
- Megtudni, mennyire torta a “torta di ceci”
- Rizstörténelmi áttekintést szerezni és képbe kerülni Vercelli városa és a “salami sott grassa” kapcsán
- Róma kapcsán megismerkedni a római zsidó közösség történetével, éttermeivel és ételeivel
- Egy Gatea nevű, külföldieknek kevésbé ismert városból információt szerezni a “tiella” mibenlétéről
- A Pó folyó deltájához visszakanyarodni az olaszországi angolnafogyasztás részleteiben elmerülés érdekében
- Rácsodálkozni, hogy Szardínián beszélnek katalánul
- Elborzadva olvasni arról, hogy zajlik egy “mattanza”
- Még jobban elborzadni a “casu marzu” létezésén és fogyasztásán
- Háttérinformációkat szerezni a világhírű szicíliai pisztáciáról
- A Szicília környéki szigetek és vulkánok kapcsán okosodni
- Magunk elé képzelni az Amalfi vidék tájait és embereit a leírások alapján
- Beleszeretni a “pasta al forno”-ba
- Fölírni a főzési bakancslistára a Zuppa pisana”-t
Az eredetileg 2003-ban íródott, Magyarországon 2009-ben, a Tercium kiadó által megjelentetett könyv – meglepetésemre – még elérhető, ráadásul igen kedvezményes áron a kiadó webshopjában.
A szerzőről
Az ezt a könyvet megíró William Black nem a legismertem versenyző a nemzetközi William Black-ek népes táborában, wikipédia cikk sincs róla. A sokáig halkereskedéssel foglalkozó angol úriember a “food writer” szerepben, illetve ezáltal is vállhatott később a gasztronómiai piac egyik ismert és elismert szereplőjévé hazájában, Londonban és London környékén: fűszer beszerzés menő éttermeknek, majd kovászos kenyér pékség kapcsán lehet róla több információt is találni internet-szerte.
Nekem annyira bejött a stílusa, hogy a magyarul meg nem jelent könyvei közül is megrendeltem az Amazonról kettőt: a francia konyháról szóló Plat du Jour-t és az angol konyháról szóló The Land That Thyme Forgot-t. (Beszámolok következnek, amint földolgoztam őket.)
Boldog vagyok, hogy ráakadtam ennek a remek fickónak a könyveire, ugyanakkor örömömet beárnyékolja a tény, hogy a jó Mr.Black 2015-ben, 60 évesen elhunyt… Kiváló könyvei örök irodalmi lábnyomként őrzik meg stílusát, kalandjait, élményeit.