Több ok miatt sem tudok kritikaként posztolni az Aranypatkóról. Az első a személyes érintettségem, mivel a világ egyik legcsibészebb mosolyú, egyben az újragondolt magyar konyhában igen tapasztalt séfje gardírozza a konyhát, aki az öcsém. Ráadásul nem engedte, hogy kifizessem az ennivalót, ami megettünk (és elhoztunk). Emlék 2021 július végéről.
Tojásleves
A klasszikus szegényember levese úgy, ahogy mindig ennéd. Tartalmas, gazdag, fűszeres lével, és egy egészben maradt krémesen lágy sárgájával. Remélem, jövő nyáron is lesz.
Házi tészta paradicsomosan
Rusztikus széles metélt, pont jóra, rághatóra főzve, édes koktélparadicsomokkal ízes szafttal. Egyszerűségében nagyszerű.
Kib@szott nagy bécsi szelet
Egészben pirított újkrumplival. Nem tudok jobb szót, ordenáré darab állat. Szaftos, omlós, ropogós, de nem zsíros. Nem a zsiradéktól laktató, szóval patent, na.
“Batman kacsacomb”
Éhes voltam, Tesóm javasolta, hogy ezt válasszam. Nem ért csalódás. Nem sokszor ettem kacsát életemben, azt is főleg étteremben, és ezen nem lehetett hibát találni. Jó íze is volt, finoman ropogós a bőre és a rizzsel ajándék kategóriába esett.
A végén a gyerekeim még vállaltak somlóit is, bár a főétel sem fért beléjük, de nagy részét annak is megették. Az Aranypatkó – szubjektív meglátásom alapján – föleleveníti az igazi házias-jóltartós vendéglőt, nem csak a kockás abrosz, hanem a menü és az adagok és az árak tekintetében. Nem drága és nem is fogsz éhesen távozni. Két limitáció: nincs hasábburgonya és nem cserélnek köretet. Aki ezzel együtt tud élni és Szigliget környékén jár, ne menjen máshova enni.
(Borítófotó: az étterem facebook oldaláról)