A hagyományosnak tekinhető, levesben főtt csirkezúza mentén eltelt évtizedek után valahol a 30-as éveim első felében jött szembe liba- és kacsazúza, aminek rajongója lettem.
A közelmúltban elővett lassúfőzőmmel tettem egy próbát, mert nem volt időm főzőcskézni és a tapasztalataimat, meg a jó alapanyagokat siker koronázta.
Nem kérek! Miért? Mert nem szeretem! De hát sosem kóstoltad?! Akkor sem! Van a gyermeki agyban valami egészen mélyen kódolt tiltakozást bizonyos élelmiszerek, ételek ellen, amiknek a neve, a színe, az összetétele vagy a fogyasztásuk körül rítus húzódik a hátterében, és nem az adott étel íze. Visszagondolva, így volt ezzel az én agyam is. Aztán elkezdtek megváltozni a dolgok és lettek a korábbi ellenségeimből nagy kedvencek. A kiemelt tételekből egy válogatást szedtem össze könnyed fogyasztásra.
Külső indíttatás hozta, hogy pár hete hazahoztam egy egészet a szarvasmarha eme becses tesztrészéből, mivel nem volt a hentesnél a főtt-füstölt “gyári” verzióból dekára. Az egyeseknek undorító, másoknak mannát jelentő marhanyelvtől én sosem irtóztam és meglepődtem, mennyire egyszerűen elkészíthető itthon is. Aztán már csak arra kell figyelni, ne fogyjon el egyszerre.