Az idei nyáron, előre megfontolt szándékkal, hosszabb időszakot töltöttem a Balcsinál, egészen pontosan Révfülöpön és mélyebben sikerült megismernem a helyi lehetőségeket, ezen belül is a frissen nyílt specialty kávézót, a remek hentest, a központi gazdaboltot és olyan minőségű éttermeket, amikre nem hogy Révfülöpön, de még a Balaton sokkal központibb helyein sem számítanék.
Nem strandidős balatoni napokon indul a túrázás és vannak olyan nem várt körülmények, mint például Tapolcán, amikor a Tavas-barlangba délben már csak délután 4-re van hely csónakos körjáratra. Plusz még az eső is eshet, aztán meg is éhezünk. Két ilyen helyszínről szól ez az írás és pont volt, van mindkét étteremben kemence.
Több ok miatt sem tudok kritikaként posztolni az Aranypatkóról. Az első a személyes érintettségem, mivel a világ egyik legcsibészebb mosolyú, egyben az újragondolt magyar konyhában igen tapasztalt séfje gardírozza a konyhát, aki az öcsém. Ráadásul nem engedte, hogy kifizessem az ennivalót, ami megettünk (és elhoztunk). Emlék 2021 július végéről.
A Macok(leánykori neve Imola) a magyar konyha huszonegyedik századi megújításának kezdete óta a gasztronómia bástyája. Ettem már ott érdeklődő fiatalként, munkahelyi kiránduláson (vezetői offsite-on) dideregve és fáradtan, a vendégházban lakva, meg “csak úgy” egy ebédre leugorva. De sosem okozott csalódást. Idén júliusban körültekintően odatelefonáltam egy nappal korábban, viszont nem volt hely 3 napra előre… Persze arrafelé sétáltunk Egerben, a barátnőm bekérdezett és lőn, pont volt egy lemondás. Ennek mentén leülhettünk, rendelhettünk és ehettünk. Jót.