A kávé és Nicaragua már jól azonosítható emlékként él a fejemben már a 1980-as évektől: előbbit a nagyanyám ágyában szombat vagy vasárnap reggelente elfogyasztott cukros kávé, utóbbit a szandinisták és Ortega tábornok jelenítette meg. Ehhez kapcsolódott 1991-ben a dohány, a Fecske típusú cigaretta formájában, az általános iskola hátsó kijárata mögött. A világ azóta jelentős változásokon ment keresztül: cigarettázni nem cigarettázom, a kávét üresen iszom, egyedül Daniel Ortega maradt, mégsem róla lesz szó.
A dohány igazi ízével 1998 tavaszán, Dömötör Béla bácsi, a pécsi dohánygyár főkertésze ismertetett meg, a gyár legnagyobb dohány ültetvényének egyik szélvédett részén, Bátaszék és Pörböly között félúton.
Ja, nem.
Tehát a dohány igazi, hőhatástól mentes zamatát a – sajnálatos módon az örök szuvid mezőkre költözött – Bock Bisztró Pest perverz fagyi válogatásában ízleltem meg, amiben volt dohány fagyi (a piros paprikás és a szalonnás mellett). Talán azt a hűvös, édeskés-kesernyés ízt vártam, amikor először kértem dohány-kávét egy Frei kávézóban. Megadta. Azzal együtt is, hogy édes volt és talán tejes is. Aztán amikor egy éve szemes kávéként jött szembe a sarki Spar polcán, jól megvettem, pedig nem is volt kávédarálóm. Mostanra már lett és két hete ismét “szembe jött” ez a latin ízesített portéka, szóval semmi nem akadályozott már abban, hogy french press és kotyogós eszközökben is kipróbáljam itthon.
French press-szel készítve inkább egy édeskés zamat és lágy, másodlagos dohányíz érvényesült. A kétszemélyes kotyogóssal főzve viszont egészen karakteres, cukor nélkül egy közepes kesernyés utóíz mellett jött át a dohánylevél sajátos íze. A kávézóban és a webshopban is szerepel, hogy édesítéssel jobban kijön az ízvilág, de én komfortos voltam és vagyok az élménnyel.
A 125 grammos kiszerelés 1.650,- forintos ára speciality kávék szintjén van, így nem mondom, hogy ipari fogyasztó leszek, de néha, a változatosság jegyében, belefér majd.
Fotó: cafefrei.hu